Kalandok a fedélzeten

Felvettek :D

Ma kaptam meg a levelet, és annyira boldog vagyok, hogy gondoltam veletek is megosztom ezt az érzést. Felvettek abba az iskolába ahova menni akartam, és áááá...

Amit akkor éreztem amikor megkaptam a levelet. Muszáj volt leírnom.

Már hazafele a kocsiban ideges görcsbe rándult a hasam. Bár anyunak azt mondtam, hogy úgyse vettek fel, valahol mélyen reméltem, hogy tévedek. Mindennél jobban abba az iskolába akarok járni.
Amikor hazaértünk nem volt itthon az mostohaapukám, ezért a saját magam, és persze anya kínzására eldöntöttem, hogy csak akkor nyitom ki ha hazajön. Anya persze egyből a levelekért nyúlt amikor hazaértünk, és próbálta a lámpa felé fordítva előhívni nem létező röntgen szemeit, hátha meglátja a nagy hírt. Aztán rájött hogy a levélre a nevem alá az van írva, hogy "gondviselője részére", és kitalálta, hogy akkor ez most neki jött vagyis kibonthatja. Na ebből az lett, hogy a leveleket az őrizetembe kellet vennem, és még a wc-re is magammal kellet vinnem.
Aztán csak néztem a levelet. Az egyik vékonyabb volt, a másik vastagabb. Szerencsére az a levél volt vastagabb ahova legjobban menni akartam. Még csak most fogtam fel igazán, hogy ez a jövőm, hogy tulajdonképpen a kezemben tartom a jövőmet. Csak azt nem tudtam, hogy melyik az én utam.
Aztán 1 óra késéssel hazajött a mostohaapukám, de a boltból jött ezért előtte bepakoltunk. Aztán eljött az idő. Esküszöm anya idegesebb volt nálam.
Igazából azért húztam eddig az időt mert féltem kibontani, mert mi van ha mégse vesznek fel ?! Féltem mert annyira akartam azt az iskolát.
A kevésbé érdekesebb levéllel kezdtem, de még azt is lassan bontottam ki.
Hangosan kezdtem olvasni, hogy mindenki hallja:
"..... Sajnálattal közöljük, hogy...." kicsit megijedtem. Mi van ha amoda se vettek fel?
Anya egyből azt mondta, hogy csak kamuzok biztos nem ez van írva, én meg az orra alá nyomtam a papírt. Azzal vigasztalt, hogy mindegy a másikba biztos felvettek.
Tőlem csak egy "hát remélem" re futotta.
A másik levelet ha lehet még lassabban nyitottam ki. Sok papír volt benne amitől reménykedni kezdtem.
Ezt is hangosan kezdtem olvasni:
"....... felvettem." állt a mondat végén. Éreztem, hogy letörölhetetlen vigyor csúszik az arcomra. Kicsit tovább olvastam: " Kedves leendő 9. osztályos tanuló!"
Nem kételkedtem többé. Ott volt a nevem, minden ott volt. ÉS sikerült oda kerültem ahova akartam.
Olyan érzés volt mintha egy súly gurult volna le a hátamról. Végre biztos a jövőm egy része, és legalább e miatt nem kell többé aggódnom. Oda megyek ahova előttem a családom majdnem fele járt. Büszke vagyok magamra mert folytatom a hagyományt. :D
Mert sikerült. FELVETTEK

Szeretlek titeket
Ezerszer puszilok mindenkit Én :D

Friss

Fent van a benned éleken az 5. fejezet.
Amúgy Vikee14 csináltam fészen egy oldalt, ott tudsz komizni mert ezt nem nézem már annyiszor de ott akkor majd látom mit írsz.
A neve: Stefania Wolf
Jó olvasást a frisshez.
Puszilok mindenkit Én :D

friss

Most raktam fel a Benned élekhez a 4. fejezetet, ha érdekel titeket légy szíves nézzetek be.
Puszilok mindenkit Én :D

új blog :D

megnyitottam az új blogomat a címe: Benned élek.
Remélem ez is tetszeni fog bár én kezdem elveszteni a hitemet benne, de majd meglátjuk.
Megígértem, hogy belinkelem ide az oldalt

http://bennedelek.blogspot.com/    

Nem tudom, hogy milyen gyakran hozom majd a frisset, egyelőre még csak 2. fejezet van meg, de füzetbe meg öt, csak még át kel másolni :S
De sietek.

Puszilok mindenkit Én :D

22. Fejezet

Na nem vagyok én olyan szadista, máris hozom az új részt.
Igazából nagyon nagy mázlitok volt, mert vagy 2 óra hosszát vártam az orvosra szóval megírtam az utolsó fejezetett. Bizony az utolsót. De majd erről részletek az alján.
Szerintem nem lett olyan jó de ezt rátok bízom.
Am köszi Vikee hogy nem utálsz <3


22. Fejezet

- Süllyedünk. - ez az a szó amit nem akartam hallani. Az otthonom, amit már annyira megszerettem, most az óceán megesz nasira. Lucas meleg keze megszorította az én remegő kezemet.

- Miss Bad mennünk kell! - mondta újra a testőr. Lucas elindult és maga után húzott engem is. Egy sötét lépcsőházba értünk ahol lefele indultunk el. Úgy öt lépcsőkanyar után egy csónakház szerű terembe értünk.

- Ezt vegyék fel! - nyomott a szabad kezembe két narancssárga mentőmellényt.

- Gyere Sam ezt fel kell venned! - húztam át húgocskám rémült fején a mellényt, aztán az enyémen is. Lucas és Matt már egy citromsárga felfújható csónakban ült, ahova minket is belökdösött a nagy darab pasi. Meghúzott oldalt egy kart, mire a hajó oldala kinyílt, és kilökött minket a nyílt óceánra.
- Sok szerencsét Miss Bad! - szalutált mintha, csak egy vidám kirándulásra indulnánk, pedig az életünket mentettük.
- Kérem hozza ki a szüleimet! - kiáltottam vissza hallótávolságon kívülre sodródtunk volna.
- Ott a part. - mutatott valamerre Lucas. - Biztos mindjárt ideérnek a partiőrség.

De tudtam, hogy már késő. A hajó fele már a vízben volt. A törzshelyem már az óceán feneke felé tart, és mától a halak törzshelye lesz. Helikopter zúgását hallottam a fejem fölött. - Jön a partiőrség. - megkönnyebbültem, és egy másodpercre megvillant a remény, hogy újra egy család lehetünk. De nem a mentősök voltak hanem valamelyik tv. Mire az igazi mentősök kiértek volna a hajó a nappal együtt merült alá az óceánba. Azt hiszem nekem volt igazam az elején. Ennek a borzadálynak nem óceán a neve hanem Kék Halál.Elvett tőlem mindent, és mindenkit akit szerettem. Anyát, apát és azt a sok ártatlan gyereket. Most vesztettem el a hitemet abban az elméletben, hogy minden okkal történik, mert mondjon valaki egy jó okot arra, hogy ennek a sok embernek mért kellet meghalnia?!
A könnyeim végre utat törtek maguknak, és már rendületlenül záporoztak. Mi rosszat tett ez a sok ember, hogy ezt érdemlik? És mért nem én? Bár lenne valaki aki felajánlaná, hogy megment mindenkit ha feláldozom magam. Biztos igent mondanék, mert inkább én mint az a sok ember. Legalább Lucas, és a húgom itt van, és őket nem vesztettem el.
- Kelly! Drágám gyere szállj ki! - próbált felállítani Lucas. Valahogy idő közben partot értünk. Nem volt erőm felkelni, csak azt a helyet néztem ahol eltűnt az életem. Valaki megrángatta a pólóm ujját, amikor lenéztem Sam könnyes kis arcával kellet szembesülnöm. Majd megszakadt a szívem tőle.
- Anyu? Apu? - kérdezte suttogva. Tudtam, hogy félt a válaszolt, de nem akartam neki hazudni. Csak bólintottam, és magamhoz húztam. Kis teste rázkódott a zokogástól. Abban a pillanatban megfogadtam két dolgot. Az egyik: SOHA többé nem megyek a fel egy hajóra sem.  A másik pedig, hogy Sam soha többé nem fog így sírni, mert mostantól megvédem minden fájdalomtól.

VÉGE


Ha ismétlem HA lesz folytatás az már biztos, hogy csak nyáron lesz, mert nyáron lesz elég időm. Mostanában ne várjatok olyan sűrűn történetet, mert elkezdek tanulni a vizsgákra.
És lenne egy kérdésem:  Az hogy titeket zavarna-e ha nem blogzonán irnám a következő történetet, hanem megpróbálnám blogspot vagy min. :D   Mert ha zavar akkor írom itt is meg ott is. :D    
Majd minél hamarabb a választ pls.
Szeretlek titeket és köszönöm, hogy olvastátok életem első befejezett történetét. Nagyon szeretlek titeket.
Puszilok mindenkit Én :D

21. Fejezet

Azért nem írtam fejezetcímet mert akkor túl hamar lebuknék, és nem élhetném ki a szadista énemet. Valószínűleg utálni fogtok, két dolog miatt is:  a fejezet tartalma miatt is meg mert OLYAN helyen hagytam abba és nem tudom mikor hozom az újat.  :D
De azért még szeressetek *.*
Jó olvasást.


21. Fejezet

Ez volt életem legjobb hete, és egy kicsit sem túlzok. Minden percet Lucassal töltöttem, és ezt vegyétek szó szerint mert még este is együtt aludtunk ( semmi rosszra ne gondoljatok). Én még soha nem éreztem ilyet. Ez az érzés… szinte már leírhatatlan. Soha nem tudok betelni a közelségével, az illatával, mosolyával, vagy csak a nézésével. Amikor hozzámér olyan érzésem van mintha villám csapna belém – persze jó értelemben, bár nem tudom, hogy ha egy villám az emberbe csap akkor azt lehet- e jó értelemben venni, de gondolom mindenki érti mire gondolok- , ha megölel úgy érzem, hogy senki nem árthat nekem, hogy tökéletes biztonságban vagyok mellette, és ha megcsókol… a világ megszűnik létezni. Csak Ő meg Én.
Azt hiszem én még sosem voltam egész valaki, de most, hogy megismertem Lucast, egész ember lettem. Mintha a lelkem fele mindig is nála lett volna, és most végre visszajött hozzám. Az a legjobb az egészben, hogy tudom, hogy ő is így érez, és nem csak azért mert naponta tízszer elmondja, hanem azért mert látom a szemében amikor rám néz, érzem a csókjaiban, abban ahogy hozzámér, és ahogy este átkarol. Még soha nem voltam ilyen boldog.

- Jó reggelt! – nyomot szerelmem egy édes puszit a számra. Akármilyen édes is ez az ébresztés én most nem akarok felkelni. Átfordultam hát a másik oldalamra.
- Na álomszuszék. Akármennyire is szeretlek, nem akadályoz meg abban, hogy leöntselek. – nevetett.
- Azt próbáld meg. – morogtam a párnámba.
Éreztem, hogy az ágy megemelkedik mellettem, jelezve hogy aki eddig ott feküdt, most elment. Ez nem túl jó jel. Hallottam a fürdőszoba ajtajának nyílását, a víz csobogását, és újra az ajtót.
- Lucas ha leöntesz akkor… - nem jut eszembe semmi büntetés. Túlságosan hiányozna ha kirakatnám Afrikában, és ezt ő is tudja.
- Akkor? – kérdezte csibész hangon.
- Akkor ma nem foglak megcsókolni. – jutott eszembe a tökéletes büntetés, és ezt talán még ki is bírom.  De úgy tűnik Lucas nem így gondolja mert a hideg víz mégiscsak rajtam landolt.  Visítva ugrottam ki az ágyból.
- Lucas! Jól van te akartad. – durciztam.
- Úgysem bírod ki. – ment nevetve a fürdőbe, hogy megzuhanyozhasson. Amikor már hallottam a víz csobogását, előtte pedig hogy elhúzza a függönyt, halkan belopóztam a fürdőszobába, és lehúztam a wc-t. Ha a wc-t lehúzzák akkor a hidegvíz elmegy a zuhanytól, és ezt Lucas szitkozódása is bizonyította. Sajnos egy valamit kihagytam a tervből. Mégpedig azt, hogy kiugrik a zuhanyzóból, ráadásul Ádámkosztümben.
- Ááááá… Lucas takard el magad. – visítottam, és takartam le a szemem. Hiába tudtam, hogy korai a vágy fellángolt bennem, hogy jobban megismerhessem Lucas testének minden részletét. Hallottam, hogy motoszkál valamivel, aztán vizes érintést éreztem a szememet eltakaró kezemnél.
- Eltakartad? – a kérdés végénél a hangom megbicsaklott egyértelmű jeleként annak, hogy milyen nehéz nem odanéznem.
- El. – suttogta Lucas. Gyengéden levette a kezemet a szememről, és megcsókolt. Először próbáltam küzdeni, de nem ment. Igaza volt nem bírom betartani a büntetést. A csókján érződött, hogy neki is nehéz uralkodni magán. Egyre szenvedélyesebben csókolt, a kezével a hátamat simogatta. Én sem bírtam tovább magammal, beletúrtam fekete, selymes hajába. Lucas keze elkalandozott a pólóm alá, és a melltartómra. Akármennyire is jól esett az érintése, tudtam ha most nem állítom le akkor nem lesz elég akaratom később. Mellkasára raktam a kezem, és kicsi tolással jeleztem, hogy: Álj!
Lucas vette  jelzést és elengedett. Mindketten zilálva vettük a levegőt.
- Sajnálom. – sütötte le a szemét.
- Ne sajnáld. Inkább fürödj gyorsan mert miattad fogunk elkésni. – gyors puszit adtam a szájára, és már kint is voltam.


***
délután

A reggeli kis…. affér óta visszaállt minden a rendes kerékvágásba. Dolgoztunk. Mi mást is tehettünk volna. Bár a munka fogalma nem is olyan kemény ha gyerekekre vigyázol, és a szerelmeddel vagy.

- Akkor is elkaplak. Előlem nem menekülsz. – futottam nevetve a húgom után. Szegénykémmel mostanában olyan kevés időt töltök, bár azt mondja nem bánja mert így folyton anyuval, meg apuval lehet. Azt hiszem azért szeretek ennyire gyerekekre vigyázni, mert még én is egy nagy gyerek vagyok. Végül is ki látott már olyan 16 éves lányt aki egy csapat gyerekkel fogócskázik már egy órája. Épp elkaptam volna a csibész kistesómat amikor a megremegett a talaj a lábam alatt, és a fenekemre estem, a húgom meg rám.
- Sam jól vagy?
- Igen. De mi volt ez? – szegény hugicám nagyon megijedt, bár azt sem mondhatom, hogy én olyan bátor lennék. Én is teljesen bevagyok szarva. A szoba másik feléből Lucas futott oda hozzánk, nyomában az öccsével.
- Kelly! Jól vagytok? – kérdezte aggodalmasan.
- Persze. És ti? – néztem végig rajta, remélve megvan minden testrésze.
Aztán megtörtént az amire soha nem számítottam. Két szekrény nagyságú ember futott be az ajtón.
- Miss Bad? – kérdezte hozzám érve. A meglepettségtől csak egy biccentésre futotta. A bankkártya amit anyuék adtak égette a zsebemet. A fülemben csengett anya hangja a szülinapom estéjéről. „Mindenki tudja, hogy ha baj van titeket kell először kijuttatni.”
- Baj van igaz? – kérdeztem suttogva. Most ők biccentettek, és már rángattak fel minket a földről.
- Hééé. És Lucas?
- Önöket kell először kijuttatni. – mondta szigorúan.
- Hát én meg közlöm magával, hogy nélküle meg az öccse nélkül nem megyek sehova. – toppantottam is, hogy biztos legyen benne, hogy én innen nem fogok mozdulni.
- De a szülei azt mondták…
- Nem érdekel mit mondtak. NÉLKÜLÜK NEM MEGYEK SEHOVA. – tagoltam el a végét, hogy biztos megértse. Aztán eszembe jutott a sok kisgyerek akikre már vagy egy éve vigyázok.
- Maga itt marad és segít kijutni a gyerekeknek. – mutattam az egyik testőr méretű emberre.
- Maga pedig elvisz engem, a húgomat, Lucast, és Mattet. Megértették? – kérdeztem a legszigorúbb hangomon.
- Igenis Miss Bad.
- Kérem kövessen. – mondta az akire a saját mentésünket bíztam. Lucas felkapta Mattet, én meg Samanthát, és követtük a testőrünket – mert úgy sejtem neki végig ez volt a feladata- egy ajtón keresztül amit eddig nem is vettem észre.
Amikor beléptünk az ajtón a hajó megint megremegett.
- Mi a franc folyik itt? – üvöltöttem. A férfi egy pillanatra hátranézett, aztán folytatta az útját, de azért még hátraszólt.
- Süllyedünk.



Na hogy tetszett??? :D Ugye nem utáltok nagyon??? *-*


Gondoltam, hogy ne utáljatok annyira néhány kép néhány emberről, hogy hogy képzelem el. Meg néhány dologról. Meg kép csak úgy amit nem így képzeltem el, de illet a témába. :D


Matt. Lucas kisöccse.




Szeretlek titeket.
és köszönöm a sok komit Vikee14 nek.
Sok erőt adsz ahhoz, hogy gyorsan hozzam a frisset :D
Puszilok mindenkit Én :D



Kiss

20. Fejezet Életem legjobb születésnapja :D

20. Fejezet


Végre eljött a nap. Végre itt a szülinapom. Mindig jó szülinapjaim voltak. Anya palacsintát csinált reggelire, aztán az egész család úgy ébresztett, hogy a Boldog Születésnapot énekelték. De a mostani szülinapom azért lesz olyan jó mert … mert fogalmam sincsen. Már dél is elmúlt, és mintha nem is léteznék. Reggelire nem palacsinta volt, és nem éneklésre keltem hanem a telefonom ébresztőjére, és a helyet hogy már az ajándékokat bontanám megint csak olvasok. Senki nem kereset, senki nem mondta, hogy: BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!  Szerintem ha a könyveim beszélni tudnának, még ők sem köszöntenének fel.
Az önsajnálatból a telefonom riasztott fel. SMS. Lucastól.

Öltözz fel valami csinosba, és gyere az oviba!

Ja egész nap semmi most meg parancsolgat. De már is futottam a kabinomba öltözni.
Gyors zuhany, hajmosás. A hajamat nem vittem túlzásba, csak az alját begöndörítettem kicsit. Ugyan így a sminket se vittem túlzásba. A ruhával már nagyobb gondban voltam. A végén persze megtaláltam a tökély ruhát is: fekete, szürke és fehér kockás ruha, ami kicsit fentebb ér véget mint a térdem, és a bal oldalán olyan mintha fel lenne gyűrve, és alatta  ilyen fekete tüll szerűség van. Hozzá egy egyszerű, fekete magas sarkút, és ennyivel késznek is nyilvánítottam magamat. Egész úton az ovi felé – ami nem túl hosszú – azon gondolkoztam, hogy vajon mért kell oda mennem? Bár valahol mélyen reméltem, hogy azért mert ma van a szülinapom, de próbáltam nem beleélni magamat, nehogy aztán koppanás legyen a vége.
Az ajtó előtt már ott várt Lucas. Nagyon elegáns volt, de közben meg laza, olyan sport zakó volt rajta alatta egy póló. Meg egy sötét színű farmer.
Amikor megláttam megdobbant a szívem, és melegség öntött el. Már megint az-az ismeretlen érzés. Megőrülök.
- Nagyon jól nézel ki. – törte meg a csendet Ő.
- Köszönöm. Te is jól nézel ki. – a szemébe néztem, és elvesztem abban a végtelennek tűnő zöld szemében. Nem akartam elfordítani a fejem. Örökké azokat a zöld szemeket akartam volna nézni, de ő önző módon elvette ezt tőlem, hogy kinyissa az ajtót. Amikor felfogta, hogy nem mozdulok betuszkolt az ajtón.
- MEGLEPETÉS!!!! – kiáltotta egyszerre egy csomó ember.
- Bojdog szüjetés napot Kejjy néni. – futott oda hozzám az összes megmaradt gyerek a hajóról. Legugóltam, hogy mindenkit megölelgethessek. Utána jött a családom, és mindenki más a hajóról. Amikor már mindenki valaki mással beszélgetett, én meg a húgomat faggattam, hogy ki csinálta ezt, valaki megbökte a vállamat. Sam gyorsan a fülemhez hajolt, és belesúgta a választ.
- Ő volt az. – hátra fordultam, és nem kis megdöbbenésemre Lucas volt mögöttem. A kis sunyi.
- Mit mosolyogsz?
- Lebuktál. – hirtelen ötlettől vezérelve megöleltem őt. Először megfeszült a teste aztán amikor elakartam engedni, átkarolt, és nem engedet. De nem féltem tőle, mert megoldottam végre  rejtélyt, az  a fránya érzelem is felvette végre a saját alakját bennem, de nem egy csúnya törpe képében, hanem egy gyönyörű vörös rózsa lett belőle. Végre tisztában voltam az érzéseimmel.
- Köszönöm. – súgtam a fülébe. Egy puszit leheltem arcára. Döbbenetét kihasználva kibujtam öleléséből, és folytattam a beszélgetést a családommal.

Az este többi része nagyon jól telt. Epres torta volt, pont a kedvencem. Minded gyerek rajzolt nekem valamit, amit majd kiakarok rakni a falamra, és mindenkitől valami apróságot. Rengeteg ajándékom lett, csak anyáék, és Lucas nem adott még semmit. De Lucastól nem is akartam semmit, hiszen ezt az egészet neki köszönhetem. De anyuékat nem értettem.
Este 7 volt és a buli véget ért. És az emberek többsége még csak nem is sejtette, hogy mennyire boldoggá tettek engem. Annyira hálás voltam mindenkinek. Leginkább Neki.
- Kicsim beszélhetnénk veled egy kicsit? – hívott magához anya. Apával ketten ültek a már üres asztalnál.
- Persze mi az? – ültem le kettőjük közé.
- Az ajándékod. – tartotta a kezét apa. Egy ezüst dobozka volt a kezében, a belsejében pedig egy kártya lapult.
- Ezt nem érem. Mi ez?
- Ez egy bankkártya, amin rajta van minden pénzünk, ami a hajózásból származik. A kódja pedig a neked, és a testvéreid születési évének összege. Szeretnénk ha MINDIG magadnál tartanád.  – nézett komolyan apa.
- Oké. De miért kell mindig nálam lennie?
- Kelly a hajózni a tengeren, nem veszélytelen. Bármi történhet, én már hamarabb oda akartam adni neked, de apád várni akart a születésnapodig. Tudnod kell, hogy a személyzet minden tagja tudja, hogy az első számú dolog amit tenniük kell ha bármi történik a hajón, a te és Sam kimenekítése.
- Ez hülyeség, és TI? – mért mondanak ilyeneket? Mi történhetne már?
- Mi vagyunk az utolsóak. Hiszen utánatok az utasok jönnek.
- Mindig a kapitány hagyja el utoljára a süllyedő hajót. – próbált viccelődni apa.
- Drágám ne zaklasd fel magad, ez nem jelenti azt, hogy elfogunk süllyedni, csak szerettük volna biztosítani az életeteket ha bármi történne. – fogta meg a kezemet anyu.
- Rendben. Nálam lesz.

Az ajtóban Lucas várt rám, huncut mosollyal az arcán.
- Mire készülsz? – néztem rá gyanakodva.
- Oda akarom adni az ajándékodat. – fogta meg a kezemet, aztán befogta a szememet. A keze meleg volt, és felmelegítette az arcomat is. Orromba bekúszott Lucas jellegzetes illata.
- Ugye tudod, hogy ez emberrablás? – suttogtam.
- Vállalom a kockázatott, hogy elkapnak. – hallottam a hangján hogy mosolyog.

Egész úton csendben voltunk. Nem emlékszem az útból semmire csak arra, hogy élveztem a közelségét, és nem akartam, hogy elengedjen. De sajnos elengedet.
- Kinyithatod a szemed. – suttogta a fülembe.
Kinyitottam, és tátva maradt a szám. Az én kis törzshelyem tele volt különböző lampionnal, és rengeteg párnával. Fantasztikusan nézett ki, mintha egy külön világban lettünk volna. Kérdő tekintettel néztem Lucasra, aki közelebb volt mint gondoltam.
- Úgy gondoltam mindened megvan, ezért inkább élményt adok nem pedig tárgyat. – suttogta. Arcomon éreztem lehelete melegét, orromban éreztem illatát. Többet akartam belőle, és úgy tűnt ő is így érez. Szinte megigézve nézte a számat, és én is az övét, ami egyre közelebb jött. Ajkai az enyémhez értek, és nem bírtam tovább várni. Átkaroltam a nyakát, hogy közelebb húzhassam magamhoz. A kezeit a derekamra fonta. Olyan lágyan, és szeretetteljesen csókolt meg, hogy térdeim megremegtek, és még jobban belé kapaszkodtam. A vörös rózsa a szívemben még jobban kinyílt, és szinte ragyogott, mert szerettem őt. Szerettem Lucast. Jobban mint Mattet, jobban mint bárkit eddig. Az ő karjai között volt a helyem, és nem bántam, hogy ez így van, mert ott akartam maradni örökre. De sajnos oxigénre is szükségünk volt. Zilálva váltunk szét. A szívem úgy vert, hogy félő volt kiugrik belőlem, és megy egy kört a hajón. De szerencsére a helyén maradt. Örömmel láttam, hogy Lucas szemei a vágytól és szeretettől izzanak. Végigpuszilta az utat az arcom, és a fülem között.
- Szeretlek. – suttogta fülembe. Megakartam csókolni, de egy milliméterre a szájától megálltam.
- Szeretlek. Nagyon. – megcsókoltam.

Kelly haja










Kelly ruhája

Remélem tetszett a fejezet, próbáltalak kárpótolni titeket az előző rövid fejezetek miatt.
Amint kész hozom a kövit.
Puszi ÉN :D

19. Fejezet ez is ilyen kis átkötő szerűség

Tudom, hogy azt mondtam az előzőnél hogy a következő hosszabb lesz, de majd az ez utáni lesz hosszabb :D

19. Fejezet

Holnap után, után lesz a szülinapom. Már csak hármat kell aludni, és végre 16 éves leszek. Ez azért jó mert… igazából fogalmam sincs miért várom ennyire, mert eddig mindig könyvet kértem, de most van egy egész szobányi könyvem, így fogalmam sincs mit kérhetnék. De pont ez az izgalmas benne. Meg az, hogy Lucast már napok óta nem láttam, és az-az érzésem. hogy terveznek valamit. Még a gyerekekre se vigyázhatok, a gonoszok elküldtek szabadság félére, ezért már napok óta, csak olvasok, és zenét hallgatok. A nap hiánya miatt a törzshelyemet a medence mellől átköltöztettem a hajóorrba.
A legnagyobb problémám mostanában az a fura érzés amit legutóbb Lucas közelsége váltott ki. Már napok óta ezt próbálom megfejteni, nem túl nagy sikerrel. Soha nem gondoltam volna, hogy nem fogom felismerni az érzéseimet. Általában az érzéseimet törpékként képzeltem el, akik a fejemben veszekszenek. Elég elmebeteg elképzelés, de én csak így tudom őket azonosítani. De ez az izé érzés csak nem akarta felvenni egyik törpe képét sem, és ez nagyon idegesített. Eddig még csak azt sikerült kiderítenem, hogy ez az érzés nem negatív, sőt nagyon is pozitív. Legszívesebben el sem engedtem volna akkor a kezét, és most, hogy már napok óta alig látom…majd megőrülök. Ezért is kell jó sokat olvasnom, hogy ne gondolkodjak. Kb. 3 nap alatt elolvastam két vastag könyvet is, főleg, hogy mostanában nem sokat eszek. De ez nem túl fontos infó. A fontos az, hogy elhatároztam, hogy ha bele döglök is kiderítem, hogy mi ez az érzés. Minél hamarabb annál jobb.


Tudom nagyon rövid, de remélem attól még tetszett. :D

sietek a kövivel Puszilok mindenkit Én :D

kárpótlásul egy kép ( ha akarjátok képzelhetitek azt hogy Kelly van a képen ezt rátok bízom)

18. Fejezet

18. Fejezet

Lucas úgy viselkedik velem mint, ha az anyám lenne. Ha hapcizok egyből zsepit nyom a kezembe, ha felmegyünk a fedélzetre, rám teríti a pulóverét, ha este sokáig olvasok és reggelre karikás lesz a szemem képes visszaküldeni a kabinomba, hogy aludjak. Nem mintha zavarna. Kezdem úgy érezni, hogy újra élek. Már nem kell tettetnem, hogy boldog vagyok, mert tényleg az vagyok, ha velem van Lucas.
Az életem boldog, és felhőtlen lenne, (és itt jön az idegesítő „ha”) ha nem lenne Bogi. Lehet, hogy nem szép, hogy ilyet mondok a barátnőmről, de folyton hívogatja Lucas, és hülyeségeket mesél neki. Néha úgy tűnik mintha Lucasnak is elege lenne belőle, és valahol mélyen az a tény, hogy Lucast ez idegesíti, engem megnyugtat. De hagyjuk a szerelmi drámákat. A nyárból már csak egy hét van, ezért Megannak vissza kellett mennie az iskolába, Chris meg persze ment vele. Megfogadták, hogy téli szünetben visszajönnek.
Lassan kezdem úgy érezni, hogy mindenki itt hagy engem. De nem fogok megint bedepizni, mert én ezt is túl élem.

- Unalmas ez a munka, ha alszanak a gyerekek. – nyavalygott már vagy huszadjára Lucas.
A nyárnak már két hete vége van, ezért a munkánk is nagyon könnyű lett, mert a fele gyereksereg eltűnt.
- Olyan vagy mint egy lány. – nem kaptam semmilyen szellemes választ, vagy szemforgatást. Furcsa.
- Mikor kelnek már fel?
- Nem tudom, de én éhen halok! Szerzünk valami kaját?
- Nem hiszem, hogy okos dolog lenne itt hagyni a kicsiket.
- De nem hagyjuk egyedül őket Emma is itt van. – mutattam az egyik gyerekkupac mellet szunyókáló barátnőmre.
- Na jó. – pattant fel Lucas, majd nyújtotta a kezét segítségnek. Megfogtam a kezét, és kellemes érzés járt át. Már én is álltam, de egyikünk sem engedte el a másikat. A másodpercek megint óráknak tűntek.
- Bocsi. – dünnyögte Lucas lesütött szemmel. Furi kis jelenet volt az már biztos.

Kaja vadászat után jól leletünk szidva, mert közben felébredtek a gyerekek és összefirkálták Emmát. Szegény lány majdnem sírt dühében. De kiengeszteltem egy kis fagyizással.

A délután többi része unalmasan telt. Végre kikapcsolódtam egy kicsit, és a medence mellet élveztem a nyári napfény utolsó meleg sugarait, a levágott szárú farmeremben és a fekete bikini felsőmben. Ugyan ott feküdtem mint mikor megismertem Megant, csak most zenét hallgattam, és persze olvastam. De senki nem lépet a naptejemre, és senki nem hívott el ebédelni. El sem hiszem, hogy már lassan egy éve vagyok itt. Annyi minden történt azóta, hogy nekem vagy 10 évnek tűnt.
Pont a legizgalmasabb résznél tartottam a könyvben, amikor egy árnyék takarta el a melegséget adó napot.  Úgy voltam vele, hogy majd elmegy, de nem ment, a fülhallgató miatt meg semmit nem hallottam.
- Elnézést, de takarja a napot. – fel se néztem a könyvből. Nincs az-az Isten amiért most itt hagyjam a könyvemet.
- KELLY FIGYELJ MÁR EGY KICSIT!!! – szűrődött mégis a tudatomba egy ismerős hang.
- Két oldal és vége a fejezetnek. Annyit még bírj ki! – a szemem sarkából láttam, hogy Lucas elfoglalja azt az ágyat ami régen Megané volt, és zavartan néz rám.
Na így olvasson az ember nyugodtan. Sóhajtva rántottam ki a fülhallgatót a fülemből.
- Na mi van? – fordultam felé.
- Nem olvasod végig?
- Zavaró ha közben nézel. Szóval mond!
- Hát jó te tudod… mi lenne ha… - kezdte zavartan.
- Lucas tudod, hogy bármit elmondhatsz. – fogtam meg megnyugtató szándékkal a kezét. Teljesen kiment a fejemből milyen hatással van rám az érintése. A szívem szaporábban vert, és kellemes melegség járta át a testem. Vajon benne is ilyen érzéseket kelt? Az lehetetlen hiszen neki ott van Bogi!
Fura tekintettel nézte a kezemet a kezén. Elakartam húzni, de megfogta a csuklóm, és még pár másodpercig tartotta a kezemet. Apró sóhaj hagyta el a száját.
- Nem fontos. Majd máskor elmondom. – elengedte a kezem, ami ernyedten hullott a lábamra. Felállt, és csak elsétált.
Ott hagyott engem, tele kíváncsisággal, és… valami furcsa még beazonosítatlan érzéssel.

Tudom nem lett valami hosszú fejezet, és nem is volt valami élménydús, de a következőben ígérem kárpótollak titeket. És van egy rossz hírem is. Úgy számoltam, hogy kb 3-4 fejezet múlva vége lesz a történetemnek :(     de nem kell szomorkodni mert ha még nem untatok meg akkor füzetbe már elkezdtem írni egy másikat is.    Nem tom mikor hozom a kövit, de sietek.
Szeretlek titeket kedves olvasóim.
Puszilok mindenkit Én :D

ez a bikini felső

olyasmi ami a bal oldali képen van

ezt hallgatta Kelly   :Pink: F**kin Perfect

Ezt olvassa: Aprilynne Pike: Wings

Tévedés

Na én nagyon hülye vagyok XD
Félre néztem a vizsga időpontot, szóval nem április hanem  május. XD
Kicsit se röhögött ki a tanár. XD
Na mindegy nagyon megkönnyebbűltem. :)
Vagyis ha minden oké leszz akkor továbra is marad az hogy minden pénteken megprobálom hozni a részt ( persze ez a péntek kivétel mert már hoztam egyet)

Puszi mindenkinek

17. Fejezet

Tudom tudom keddre ígértem, de hát... jó nincsen túl sok mentségem azon kívül hogy teljesen elfelejtettem. BOCSII
ÉS tudom kicsit rövid lett, de már nagyon hozni akartam nektek. De remélem így is jó.

17. Fejezet

Már eltelt egy hónap azóta, hogy Matt elment. Amíg emberek között voltam én voltam a megtestesült vidámság. Senki nem vette észre hogy ez csak játék.
Ahányszor megláttam Lucast az ellenkező irányba fordultam. Ha Bogival volt mindig csak Bogira koncentráltam. Azt hittem nem is veszi észre, de észrevette és Bogi le is szidott miatta:
- Mért vagy köcsög Luccal? – meredt rám gonoszan. Utáltam ha becézi. A Lucas olyan szép név, mért nem lehet kimondani?
- Nem vagyok köcsög! – végül is nem mondhattam el neki, hogy ha meglátom Lucast az a valami - ami megrepedt akkor amikor elmondta a nagy hírt ( hogy összejöttek) - mindig tovább reped egy kicsit. Elég fura lenne.
- De az vagy.
- Nem fogok veled arról vitatkozni, hogy kivel hogy bánok.
Ezzel be is fogta és kiment a szobámból. Nem éreztem semmit amikor bevágta az ajtót. Nem volt lelkiismeret furdalásom, nem voltam szomorú, még csak mérges sem. Egyszerűen csal nem akartam, hogy itt legyen. Egyedül akartam lenni. Nem találtam semmi olvasnivalót, nem tetszett semmi a tv-ből, nem volt jó a zene ami szólt. Semmi nem volt jó.

Délután kiültem a hajó elejébe. Nyár közepe van szóval a nap meleg takaróként ölelt körbe. Langyos szellő fujt. Szinte éreztem, hogy a D-vitamin belém áramlik. De ennek sem örültem.  Néztem a vizet. Kicsit messzebb már a szárazföldet is lehetett látni. Nemsokára megérkezünk  Amerikába, és Bogi leszáll a hajóról.  Kicsit örültem neki, hogy végre elmegy.  Nagyon szeretem, de most nem akartam őt látni. Már hetek óta ez volt az első érzelem amit fel is ismertem. Ahogy néztem a tengert beugrott Ady Endre versének egyik versszaka:,, Hideg szívvel, közönnyel nézek mindent,/Ami még nemrég lelkemig hatott;/Mi lett belőlem? Emberek közt járó,/El nem siratott, bús élő halott.” Magamra ismertem a versben még ha nem is akartam bevallani.

Holnap reggel partra szállunk, és megszabadulok Bogitól. És akkor… akkor marad csak Lucas. JajJaj. Ha egyedül lesz lehet, hogy keresni fog. Ó Istenem adj erőt ehhez.

***
másnap reggel…

Szép réten sétáltam álmomban, amikor valami hideget és nedveset éreztem. Az agyam felfogta. HIDEG VÍZ. Kiugrottam az ágyból, hogy megszabaduljak a jeges érzéstől. Lucas a fotelben ülve nevetett, egy pohár volt a kezében.
- TE IDIÓTA. MI A SZART KÉPZESZ TE????
- Akkor úgy néz ki ma te leszel morcos. – jegyezte meg csendben.
- Mért ne lennék az amikor nyakon öntöttél?? – nem akartam, hogy itt legyen. Nem is kellene már itt lennie. Amikor végignéztem rajta, régi pólóján, kopott farmerján, nem látszott rajta, hogy menyire sajnálja hogy elment a barátnője.
- Hogy van Bogi? – Lucas ledöbbent a kérdéstől. egy-null. Nem is vártam meg a választ.

- Elégé mérges rád. – kaptam meg a választ miután felöltöztem.
- Tudom sajnálni. Majd elfelejti.
- Olyan furcsa vagy mostanában.
- Nem mintha sokat lettél volna velem. Így azt hiszem jelen pillanatban sok mindent nem tudsz rólam. Különben is mért vagy itt?? Már nem kell ébresztened, beszéltem anyával. – Lucas megfogta a vállam, hogy ne tudjak kiviharozni a szobámból. Az érintésére kis villámcsapás ért. Kirántottam a vállam.
- Ne érj hozzám! – szűrtem a fogaim közt. Mintha észre sem vette volna a reakciómat folytatta.
- Azért vagyok itt mert a barátod vagyok, nem azért mert az anyád azt mondta. – nem kell a barátsága. Csak azt akarom, hogy hagyjon. Már késő, már egyedül is túlélem. Már késő lenne a segítség. Lehet, hogy más nem tudja, de én érzem, hogy belülről teljesen üres lettem. Már késő.
- Minden rendben Kelly? – olyan gyengédség sugárzott a hangjából, hogy megremegett a lábam.  Ezt nagyon gyorsan  le kel állítanom.
- Mit érdekel az téged?! – napok óta most mutattam ki a valódi érzésemet, de mért pont neki?

Elszorult a torkom, éreztem, hogy a zokogás egyre fentebb kúszik a torkomon. NEM AKAROK SÍRNI ELÖTTE!! De már késő volt. Éreztem a könnyeket az arcomon,  A szobában mintha nem lett volna több oxigén. Akárhogy igyekeztem levegőt juttatni a tüdőmbe nem ment. Már kapkodva szedtem a levegőt. Nem értem mi történik. Az orrom zsibbadni kezdet, a szám kiszáradt a gyors levegővételtől. A másodpercek nekem óráknak tűntek. Elzsibbadt a szám is, szédülni kezdtem. A következő amit éreztem Lucas válla volt a fejem alatt, keze a hátamon, suttogása pedig a fülemben.
- Mély levegőt! – biztatott halkan.
- Könnyű azt mondani. -  akartam volna a fejéhez vágni, de féltem ha megszólalok nem lesz időm oxigénhez jutni. Lucas jobban magához szorított, éreztem már a szívverését is. A lélegzetem kezdet lelassulni, így egy idő után bevált a mély lélegzés is. Minden levegővétellel megtöltöttem a tüdőmet levegővel, és Lucas kicsit tenger illatával.
Óráknak tűnő idő alatt újra kaptam levegőt. Még egy kicsit Lucas kezei között maradtam. Úgy éreztem ott vagyok ahol lennem kell. Biztonságban éreztem magamat, mintha senki nem bánthatna. Az a valami ami hetekkel ezelőtt elrepedt bennem most egy kicsit összébb forrt.


Itt a végén Kellynek pánikrohama volt, amit sajnos saját tapasztalatból írtam le. Úgy gondoltam ha már nekem át kellet élnem felhasználom az élményt a történetemhez. Remélem tetszet nektek.

Ja és még egy közlemény:
A következő részt majd csak április 20.-ka utánra várjátok, mert az általános iskolámban ahova járok az a jó szokás, hogy a 8.-kosok is vizsgáznak. Köszönöm szépen az iskolának. Olyan igazi kis éretségi szerű. Tételek meg minden. Szóval Április 9.-kén lesz az első vizsgám és Április 16. kán a második.
Aztán szerencsére már csak májusban lesz.
Pedig inkább írnék nektek mint tanulni.

Köszönöm mindenkinek aki olvas. Április vége felé találkozunk addig is

Puszilok mindenkit ÉN :D

16. Fejezet (ez csak egy kis összegzés)

Ez egy olyan fejezet hogy értsétek mit érez Kelly.
Már most elkezdem íni a következőt ha ma este már nem lesz feltöltve akkor legkésőbb kedden lesz friss.

16. Fejezet

A legjobb barátnőm történte teljesen kikészített. Még, hogy kémkedtek?? UTÁNAM?? Ugyan az fog történni mint Megannal. És ez elszomorított. Megannal is addig volt minden jó amíg nem jött össze Chrissel. Senki ne értsen félre! Örülök annak, hogy boldogok, de mindig akkor boldogok amikor nekem szükségem lenne rájuk. Azzal, hogy Matt elment… még ha nem is mutatom… egy részemet magával vitte. És most Bogi itt mosolyog rám. Boldog, mert Lucassal van. És a fenébe is! Nem értem mért fáj nekem ez ennyire! Olyan mint amikor a nyár után jön az ősz. Bebarnulnak, majd lehullnak a levelek. Ilyenkor mindenkiben benne van az az érzés, hogy elvesztette a nyarat. De akkor legalább tudja hogy mit vesztett el. Én nem tudom. És ez idegesít. Annyira akarok ennek örülni, de… ez most tényleg nem megy. A lelkem azt sikítozza, hogy menj el! Bújj el! És ezt akarom tenni. Elbújni.
Mert miért maradjak itt?? Mindenki undorítóan boldog körülöttem. Pedig tegnap még azt hittem, hogy megbirkózok vele. Nos… úgy tűnik ez mégsem megy.
Már majdnem kimondtam. Már a nyelem hegyén volt, hogy: feladom. Már épp beakartam vallani újabb bukásomat. De rám nézett. Láttam a szemében, hogy boldog, és hogy szeretné ha én is az lennék. Nem akartam elrontani a barátnőm napját, se azt a hónapot, amíg itt van.
Mosolyt erőltettem az arcomra, és elnyomtam magamban a menekülés kényszerét. De érzem még attól. Ha egy pillanatra is lazítok a lábam útra kell, és… és…megint elbukok.
- Mért nem keresed meg Lucast? Szólj neki, hogy amíg itt vagy szabadnapot kap, majd én dolgozok helyette. Ha ellenkezik mond meg neki, hogy a kapitány lánya vagyok. Ja és, hogy ne aggódjon a pénz miatt. – mondtam tettetet lelkesedéssel. Legalább ő legyen boldog. Ezt a célomat el is értem. Hálás tekintettel nézett rám.
- Köszönöm. – és eltűnt. Ment megkeresni Lucast, hogy együtt örüljenek. Sóhajtottam egyet, és elmentem fürdeni.

***
már este….

A mai nap közel álltam ahhoz, hogy hányak. Mindenki boldog ezen a szaros hajón?? Csak én vagyok ilyen nyomorult?? De valahol mélyen rettentő büszke voltam magamra. Kívülről mindenki egy: mosolygós, életvidám, tettre kész lányt látott. Senkinek nem tűnt fel, hogy csak egy bábú vagyok. Senki nem tudhatja, hogy-hogy érzem magam belülről. Nem is baj. Senkinek nem kell tudni arról, hogy este álomba sírom magam. A legszörnyűbb az, hogy én sem tudom miért.

15. Fejezet Bogi meséje.

Na ma valami újat csináltam. Remélem nem lett rémes.
Ja csak még annyit hogy abból amit Bogi mesél Kellynek Bogi kihagyja a megfigyeléseit Lucas viselkedéséről.
Remélem tetszik majd.
A péntekről csak annyit hogy nem hiszem hogy lesz rész  :C nem nagyon lesz időm a héten írni.

15. Fejezet

Reggel apa már nem volt velem. Lucas még nem kelltet fel szóval még biztos korán van. Átfordultam a másik oldalamra, és egy kíváncsi tekintettel találtam szemben magamat. Sikítva estem le az ágyamról, a betolakodó meg csak röhögött rajtam.
- Nyugi már csak én vagyok az. A barátnőd B-O-G-I. – nevetett a gyerekkori barátnőm.
- Mi a francot csinálsz te itt? – üvöltöttem vele, de egyből meg bántam mikor megláttam milyen kétségbeesetten néz rám. – Sajnálom nem akartam csak megijesztettél.
- Semmi baj. – sütötte le a szemét.
- Mi a baj? – ültem mellé az ágyra.
- Tudod igazából megakartam várni Lucast, hogy együtt mondjuk el, de annyira örülök hogy nem birok várni. – ragyogott fel angyali arca.
- Minek örülsz te ennyire? – rosszat sejtettem.
- Képzeld, én meg Lucas… szóval csókolóztunk. – mondta 1000 Wattos mosollyal. Valami összetört bennem. Valami amiről nem is tudtam hogy bennem van. Annyira akartam örülni annak, hogy Bogi is meg Lucas is boldog… de nem tudtam. Két kis manó veszekedett bennem az egyik ezt hajtogatta: „ Ugyan Kelly ne legyél ilyen undok. ÖRÜLJ hogy boldogok”  a másik undok manó az önzőbb részem is rákezdett: „ Hogy tehette ezt? Ők az én barátaim nekik nem szabad együtt lenniük! Szükséged van rájuk, de most csak egymással lesznek elfoglalva. Önzőek! Nem törődnek veled Kelly”. Mint egy idióta a fejemre csaptam.
- Kuss legyen odabent! – üvöltöttem.
- Kelly minden rendben van? – nézett aggodalmasan Bogi.
- Bocsi. – mosolyogtam mint egy idióta. – Sok volt ez a két nap. Ör… örülök nektek. – böktem ki nagy nehezen.
- És hogy történt?  - kérdeztem tettetet lelkesedéssel. De nem vette észre. Újra visszatért a mosoly az arcára.
- Az úgy volt, hogy…

Bogi meséje…
(Bogi szemszöge)

Lucas reggel megkérdezte, hogy bemegyek- e vele a városba. Persze hogy igent mondtam. Annyira bírom a srácot. Bár tudom hogy azért hí engem mert Kelly biztos a pasijával van.
Szinte süt belőle a féltékenység de még magának sem ismerte be. Fiúk. Fárasztó egy faja az emberiségnek.
Már lejártuk a lábunkat amikor a parthoz értünk. A homokban egy ismerős alakot láttam.
- Te Lucas az nem Kelly? – kérdeztem, miközben a homokban kuporgó kupacra mutattam.
- De. Megkérdezem mi baja? – és azzal ott is akart hagyni. Megfogtam a pólója hátulját és visszahúztam.
- Várj! Nézd! – mutattam egy srácra aki Kelly felé ment. Lucas vállai megereszkedtek a látvány hatására. A fiú még nem ért oda Kellyhez.
- Mi lenne ha kémkednénk? – kérdeztem incselkedve. – Vagy nyuszi vagy?
- Nem vagyok nyuszi. – szűrte a fogai között.
- Akkor gyerünk! – húztam magam után. Pár méterrel mögöttük ültünk le. Innen hallotunk mindent.
- Az a srác biztos Matt. – mondtam. Már megértem Kellyt. Nagyon helyes gyerek.
- Az. – morogta Lucas. A fiú odaért Kelly mögé.
- Tudtam, hogy nem a hajón van gond. – szólt a srác. A hangjából ki hallatszott  hogy megsértődött. Kelly ijedtében sikított. Lucas vissza kellet fogni, hogy ne menjen oda. Nem értem ezt a védelmező ösztönét.
- Pszzt. – suttogtam. – Nem hallom mit mond Kel.
- Szükségem volt időre. – suttogta a választ Kelly egy olyan kérdésre amit Lucas miatt nem hallottam. Szúrósan néztem rá, mire ő csak vigyorgott.
- Mért jöttek ide? – kérdezte Lucas.
- Ha csendben maradnál megtudnánk. – suttogtam ingerülten. Így is nehezen tudtam figyelni a beszélgetésükre, mert Lucas válla hozzáért az enyémhez, az érintése nyomán kellemes bizsergés maradt.
- Figyelj Matt. Meg kell értened, hogy nekem muszáj meg tanulnom nélküled élni, nélküled mosolyogni. Én… én nem akarok megint olyan lenni mint amikor először mentél el. – Lucas megdermedt, és haragtól izzó szemmel figyelte tovább a fiút. Próbáltam felidézni Kelly mit csinált régen ha dobták. Beleborzongtam az emlékbe. Sose viselte jól ha elvesztett valakit.
Kelly valamiért még mindig a tengert nézte. A srác megfogta a kezét de Kelly ezt sem engedte. Kezdem megsajnálni szegény gyereket. Lucas bezzeg a jelenet láttán csak mosolygott. mielőtt leszidhattam volna Kelly folytatta.
- Próbáltalak elfelejteni. De nem ment. De rájöttem, hogy téged nem bírlak elfelejteni, mert te vagy életem első nagy szerelme. Nem akarom, hogy fájjon ha rád emlékezek. – mire Kelly a végére ért nekem előjött pár rakoncátlan könnycsepp. Istenem milyen szörnyű barátnő vagyok hogy még ezt sem vettem észre. Lucasra néztem hogy lássam ő hogy reagált. Szemei szomorúak voltak, majd hirtelen harag gyúlt bennük. Visszanéztem Kellyékre akik épp nagyban smároltak. Már értetem Lucas haragját. Már én sem bírtam ezt a srácot, mert el kellett volna tűnnie. Akkor most Kelly nem lenne szomorú.
Amikor a srác elment, Kelly válla rázkódott a sírástól, és furcsa mód a nevetéstől.
- Megbolondult. – suttogtam Lucasnak. De már nem volt mellettem. Elindult Kellyhez.
Megfogtam a kezét és visszarántottam.
- Te teljesen megőrültél?? Elrontod az álcát. – hogy haragos tekintetem hasson felkellett rá néznem. Sajnos nagyobb nálam. Közelebb volt mint gondoltam. Ajkai csábítóak voltak. Túl csábítóak. Nem bírtam megállni. Lábujjhegyre álltam és ajkamat az övéhez nyomtam. Teste először megfeszült, de a végén visszacsókolt. A derekamnál fogva magához húzott. Kezemet a nyaka köré fontam és beletúrtam sűrű fekete hajába. Maga volt a mámor ez a csók. Életemben nem voltam még ennyire boldog.
Mikor elszakadtunk egymástól Kelly nem volt sehol. Lucas elindult a hajó felé én meg mentem utána.

14. fejezet A rettegett nap.

Kicsit hamarabb hoztam az újat remélem nem baj :D ettől függetlenül péntek szerintem hozom az új részt. Eddig ez a leghosszabb fejezet amit írtam.   
Köszönöm a kommenteket nagyon jól esnek <3

14. Fejezet

Már a második napot töltöttük együtt Mattel, és lehet hogy túlzok de életem legjobb két napja volt eddig. Délelőtt velem jött csoportokat vezetni, délután pedig a várost jártuk, vagy csak ültünk a parton és beszélgettünk. Este pedig Bogival voltam. Eleinte panaszkodott, hogy nem vagyok elég időt vele, de aztán elmondtam neki, hogy mit jelent nekem Matt, és mindent megértet. Én is sajnáltam hogy nem lehetünk annyit együtt mint szerettem volna, de inkább Matt mint Bogi.
Már harmadik napja voltunk Fiumében, és ma a franciákat vezettem körbe. Őszintén kezdtem megunni ezt a várost.
Délután Mattel a parton ültünk és beszélgettünk, vagyis inkább csak élveztük egymás társaságát.  Még soha nem éreztem ilyet. Egyszerre voltam mérhetetlenül boldog, és rettentően szomorú. Túl kevés az időnk, hogy együtt lehessünk.
- Mi lenne ha megszöknénk? – kérdeztem álmodozva. – élhetnénk itt. Vagyis inkább ne itt! Már meguntam ezt a várost. – éreztem, hogy rázkódik a mellkasa a nevetéstől.
- Jó lenne megszökni, de azt hiszem a szüleid megölnének engem.
- Honnan veszed, hogy megtalálnának?
- Abból ítélve, hogy anyukád most is néz minket nem hiszem, hogy lenne esélyem megszöktetni téged. – vonakodva bár de felemeltem a fejem Matt válláról, hogy megnézzem amit mondott. És sajnos igaza volt. Az anyám PONT a mögöttünk lévő kávézó teraszán ült és újságot „olvasott”. Amikor odasétáltam hozzá azt tetette, hogy nagyon belemerült az egyik cikkbe.
- Szia anya! Mit keresel itt?
- Óóó észre sem vettelek drágám.
- Na persze. Anya megtennéd, hogy nem kémkedsz utánam?
- De én… nem is….- bevetettem a „tudom mit tettél” tekintetett amit ő szokott nálam használni.
- Csak féltelek. – bökte ki végre.
- De mitől? Matt soha nem bántana.
- Félek, hogy megint összetör majd az ha elváltok. És még csak most kaptam vissza azt a mosolygós kislányomat aki régen voltál. – nem csak anya volt az egyetlen aki félt az elválástól. Rettegtem, hogy mi lesz. Nem akarok megint olyan mélyen lenni mint akkor. A csudába minek kellet vele megint találkoznom?
- Én is félek anya. De ha nem próbálnám meg csak azért mert félek akkor most nem lenne meg ennek a 4 csodálatos napnak az emléke. És nem lenne mit mesélnem az unokáimnak. Ígérem, hogy nem fogok úgy szétesni mint legutóbb. Azóta ott van Lucas aki még ha akarnám sem engedné meg hogy szétessek. Szóval te csak ne aggódj ura vagyok a helyzetnek.
- Jaj drágám én egy 3 gyerekes anya vagyok. Mióta a nővéred megszületett egyfolytában aggódok.
Sajnos az anyuval folytatott „beszélgetés” visszahozta a kételyeimet és már nem tudtam úgy élvezni a Mattel töltött időt. Köszi Anyu. :S

***
a rettegett 4. nap :(

Hát eljött ez a nap is. A búcsú napja. Ma egész nap bunkó voltam szegény utasokkal. Pedig ők tényleg nem tehetnek semmiről.
Mattel este találkozok majd mielőtt elindul a hajó. Ostobán elfogadtam azt a javaslatát hogy talán könnyebb lesz ha csak a búcsúzásnál találkozunk.
Délután nem találtam senkit. Anya és apa elvitte Samet vásárolni, Megan és Chris valahol a parton édelegnek. De azt hogy Lucas és Bogi hova tűnt senki nem tudta. Tehát egyedül maradtam.  A kabinom szinte bűzlött a magánytól, szomorúságtól és az önsanyargatástól.
Hogy elteljen az idő bohócokat rajzoltam amit majd a gyerekek kitudnak színezni. Mire végeztem 10 bohóccal eljött a 4 óra. 3 és fél óra múlva elhagyjuk a kikötőt és elhagyom Őt is. Mattel fél ötre beszéltünk meg találkozót. Nem akarom túlspirázni az egészet, azt akarom, hogy olyan legyen mint ha csak randi lenne, nem pedig Ég veled! randi. A sötétbarna tunikám mellet döntöttem ami föntebb ér mint combközép és egy öv van a derekán. A sminket sem vittem túlzásba, maradtam a hagyományosnál.
5 perc múlva ott kéne lennem, de nem akartam. Úgy éreztem magam mint amikor az egyik osztálytársammal kezdtem el járni, és másnap nem akartam iskolába menni, de közben meg akartam őt látni, de tudtam, hogy őt fogom nézni és azt, hogy hányan tudják már. Egyszerűbben mentem volna meg nem is. Amikor kiléptem az ajtómon a hasam görcsbe rándult. Legszívesebben visszabújtam volna a takaró alá. Minek kellet megint találkoznom vele? Pedig már kezdtem túltenni magamat rajta. És most itt állok (már) a parton, és valahogy nem akaródzik odamenni. Nem akarok megint búcsúzni. Kell még egy kis idő!
Nem a cukrászda felé mentem hanem a partra. Közben írtam Mattnek egy SMS-t:

szia!
Történt egy kis felfordulás a hajón és persze nekem kell rendbe rakni. Kicsit késni fogok, de sietek ahogy tudok.
csók
Kelly

Nem szerettem hazudni neki, de most muszáj, hogy összetudjam szedni magam. A telefonom rezegett a zsebembe.

Semmi baj. Megvárlak.
puszi

Jött Mattől a válasz. Mért nem tud egy kicsit bunkó lenni. Minden könnyebb lenne.
Leültem a partra és néztem az „kertünket”. Igaz hogy nagy, kék, veszélyes állatok vannak benne, és nedves, de egyre jobban szeretem.
Egy darabig csak élveztem a júniusi napsütést, és a sós víz szagát. Ahogy az Adriai-tengert néztem a nap lassan alábukott a vízbe, és most már muszáj megtennem.
- Tudtam, hogy nem a hajón van gond. – ijedtemben sikítottam, aztán az agyam felismerte a hangot. A gyomrom megint görcsbe rándult, a szívem hevesebben kezdet verni.
- Megtaláltál. – próbáltam elviccelni de a hangom a mondat végén megbicsaklott.
- Mért nem jöttél el? – a hangjából sütött a megbántottság.
- Szükségem volt időre. – suttogtam. Nem néztem oldalra de éreztem, hogy mellém ül. Ő sem nézett felém.
- Én sem akarok búcsúzni, de…
- De muszáj. – fejeztem be a félbehagyott mondatot. Nagy levegőt vettem. Muszáj elmondanom neki azt amin eddig zakatolt a fejem.
- Figyelj Matt. Meg kell értened, hogy nekem muszáj meg tanulnom nélküled élni, nélküled mosolyogni. Én… én nem akarok megint olyan lenni mint amikor először mentél el. – nem bírtam tovább bent tartani a könnyeimet. Éreztem, hogy rám néz, de én még nem végeztem és ha ránézek biztos nem tudom elmondani.  Megfogta a kezemet, de én kirántottam a kezemet az övéből. Nincs most szükségem az érintése által okozott zavaros bizsergésre.
- Próbáltalak elfelejteni. – kezdtem bele újra. – De nem ment. De rájöttem, hogy téged nem bírlak elfelejteni, mert te vagy életem első nagy szerelme. Nem akarom, hogy fájjon ha rád emlékezek. – a végére már csak suttogni bírtam. Nem válaszolt, ezért muszáj volt ránéznem.
Amikor ránéztem a tekintetünk összekapcsolódott, és nem kellet beszélnie, hogy tudjam ő is így érez. Sötétkék szeméből, - ami kísértetiesen hasonlított a tenger színére -   sugárzott a szeretett. Közelebb hajolt hozzám. Lehunyt szemmel vártam, hogy ajka az ajkamhoz simuljon. Amikor megtörtént kellemes remegés futott végig a testemen. Kezemet a nyaka köré fontam és nem akartam elengedni. Ő is közelebb húzott magához. Búcsú csókunkat a telefonja rezgése szakította meg. Matt csak morgott és visszatér ajkaim kényeztetéséhez. De már elszállt a pillanat.
- Vedd fel! – suttogtam az ajkainak. Bár vonakodva de felvette.
- Jó. Értettem. Anya nyugi máris indulok. – amikor letette szomorúan nézett rám.
- Mennem kell vagy lekéssük a buszt. – gyors csókot nyomot a számra, majd felkelt, kezeit lezserül a zsebébe süllyesztette, de a szeme szomorú maradt.
- Örülök, hogy megismerhettelek Kelly. - Én is örülök. – búcsúzóul még rám villantotta féloldalas mosolyát.Egy darabig csak néztem a hátát. Amikor már nem láttam visszatértem a tengerhez.

Nevettem, és sírtam egyszerre, amiért egy idős házaspártól elég szúrós tekinteteket kaptam. Letöröltem a könnyeimet és már csak nevettem. Biztos sokan hülyének néztek útközben. Még a saját apám is annak nézett, de ő legalább okkal mert mire a hajóhoz értem, megint sírtam és nevettem egyszerre. Soha nem szoktam megölelni apát, tulajdonképpen mióta miatta elköltöztünk nem is nagyon szólok hozzá, de most amikor megláttam szükségem volt az apámra. Először meglepődött de aztán ő is megölelt. Amikor kisírtam magam bevitt a kabinomba. Kicsit később visszajött egy doboz epres fagyival. Nem kérdezett semmit, nem kezdet el semmilyen szentszöveget, hogy jobb lesz. Csak letette elém a fagyit bekapcsolta a tv-t a mesecsatornán, és elnyúlt az ágyamon. Melléfeküdtem, és nagykanállal ettem az epres fagyit. Beugrott egy kép amikor olyan idős voltam mint Sam és ugyanígy néztem apával a tv-t. Csak a hely, és a helyzet volt más. Na meg persze az epres fagyi mennyisége.  


Ilyesmi Kelly ruhája.
Remélem tetszett :D
Sietek a kövivel
Puszi Én :D

13. Fejezet Tényleg a világ legjobb napja :D

13. Fejezet

Teljesen kipurcanva dőltem végig az ágyon, még csak ez volt az első csoportom a héten, de máris teljesen kikészítettek. Még a gyerekekre vigyázni is felemelőbb érzés, mint izzat turistákat vezetni egy számomra is teljesen ismeretlen városban. Sajnos még 4 napon keresztül kell ezt csinálnom, és még most sem aludhatok hiszen még most jön a délután. Megígértem Lucasnak, hogy elmegyek vele délután a városba.  Anya már máskor is mondta hogy felelőtlenül ígérgetek, de most komolyan ki hallgat a szüleire? Hát én nem. Zuhanyozás után kihúztam a szememet. Mióta ennyi ruhám van sose tudom mit vegyek fel. Nem mintha bánnám, hogy ennyi ruhám lett. A végén egy fekete szoknya mellet döntöttem, ami kicsit fentebb ért, mint combközép, fehér pántos pólót amire ráhúztam a szoknyát. Kihalásztam a fekete magas sarkúmat hozzá pedig a fekete lábszármelegítőt.
- Ez megteszi. – mondtam a tükörképemnek.

***
már a városban

Már körbejártuk a várost Lucassal éppen elégszer.
- Te Lucas én már ezt a várost reggel óta nézem. Nem gondolod, hogy visszamehetnénk a hajóra?
- Nem. Nézd milyen szépek a házak, és ezeket a szép jukka virágokat. – ámuldozott.
Meglepődve néztem rá. Ez meg honnan tud ilyeneket. Értetlen tekintetemet látva szégyenlősen elfordult.
- Kertészcsaládból származom. – mondta szégyenlősen.
Mielőtt bármit mondhattam volna megcsörrent a telefonom.
„Anya hív” állt a képernyőn.
- Szia anya. Mi baj van?
- Drágám a városban vagy?
- Igen. Miért?
- Eltudnál jönni a szökőkúthoz?
- Persze. Megyek. – azzal letettem a telefont.
- Nos kiskertész maradsz csodálni a természetet vagy eljössz velem anyához? – fordultam Lucas felé.
- Látod ezért nem mondtam el neked. – zsörtölődött, de már nem figyeltem rá hanem elindultam a szökőkúthoz.
Anya és a húgom a szökőkút bal oldalán álltak. Kicsit közelebb érve hozzájuk láttam, hogy áll még mellettük valaki. Lassítottam a lépteimen. Pár lépés után már kezdtek kibontakozni az idegen vonásai. Barna vállig érő haj, mosolygós arc, szép alak. Hirtelen beugrott egy kép valakiről aki ugyanígy nézett ki csak pár évvel fiatalabb volt. Futva tettem meg a közöttünk lévő pár métert, majd a nyakába ugrottam.
- Héé megfujtasz. – panaszkodott a számomra oly’ kedves hang.
- Istenem, hogy kerülsz te ide?
- Anyukád érdeme. – eltoltam magamtól hogy jobban megnézhessem.
- Jaj ne sírj már. – csak ekkor vettem észre hogy a könnyeim megállás nélkül folynak.
- Azt hiszem mindjárt hányok. – hangzott a hátam mögül Lucas hangja.
- Fogd be kiskertész.  – erre csak egy morgás volt a válasz.
- Mi van már be sem mutatsz a pasidnak? – kérdezte a barátnőm.
- Ő nem a pasim!
- Nem vagyok a pasija! – mondtuk szinte egyszerre Lucassal.  Barátnőm várakozó tekintetére mégis megtettem a bemutatást.
- Bogi bemutatom Lucast. Lucas bemutatom Bogit. – illedelmesen kezet ráztak.
- Na mit csinálunk? – kérdezte Bogi.

A végső döntés egy fagyizóra esett. Már beesteledett mire kibeszéltünk mindent. Megtudtam mindent a régi barátaimról és azt is hogy mi a helyzet most Magyarországon.  Pár órával később a főutcán sétáltunk. Bogi és Lucas elmélyülten beszélgettek valamiről amit most nem volt kedvem megérteni. Csak jólesett hallani a barátnőm hangját. Utoljára akkor találkoztam vele amikor elköltöztünk Mo.-ról. Csak most hogy látom tudatosult bennem hogy mennyire hiányoznak a barátaim.  Ahogy ezen gondolkoztam egy ismerős nevetést hallottam meg. Odakaptam a fejemet és ismerős alakot láttam. Matt. Megdobbant a szívem a gondolatra, hogy talán ő az.
- Mindjárt jövök. – szóltam oda a többieknek de nem vártam meg a válaszukat. Elindultam arra amerre láttam Őt. Mire odaértem már nem volt ott. Szomorúan indultam vissza Bogiékhoz, de már őket sem találtam. Bármerre néztem idegen embereket láttam magam körül. Teljesen bepánikoltam. Valaki oldalról nekem jött. A lökés erejétől a földre estem.
- Nem bírsz vigyázni? – keltem ki magamból.
- Bocsánat.  – nyújtotta a kezét egy 13 éves körüli gyerek.
- Na végre megvagy. Anyáék már halálra aggódták magukat. – teljesen ledermedtem. Annyi hónap telt el mióta nem találkoztunk, és annyiszor képzeltem el azt hogy újra megjelenik a hajón. És most itt áll előttem, és biztos, hogy nem csak képzelem, mert a fenekem még mindig sajog az előbbi eséstől. Még nem vett észre. Eszembe jutott amikor mesélt a mostohatesójáról.
- Sajnálom ha a testvérem gondot okozott. – még mindig nem nézett rám, és én kezdek beleőrülni ebbe. Nem bírtam megszólalni a torkomra egy gombóc költözött. Amikor rájött, hogy nem válaszolok végre rám nézett. Ő is teljesen ledöbbent. A következő pillanatban pedig már a keze a derekamon volt és olyan erősen szorított magához, hogy félő volt, hogy megfulladok. De most még ezt sem bántam. Én is átöleltem őt, és azok a fránya könnyek megint csak előjöttek.
- Annyira hiányoztál. – suttogta a fülembe. Amikor az agyam felfogta a szavai értelmét, rettentően meg könnyebbültem. Eddig észre sem vettem, hogy a miatt aggódom hogy talán neki nem is hiányzom.
- Te is nekem. – súgtam vissza. Két kezét az arcomra fektette és megcsókolt. Istenem ebben a csókban benne volt minden. Benne volt az a fél év amit külön kellet töltenünk. Benne volt annak a fél évnek minden fájdalma, és vágyakozása. Amikor különváltak az ajkaink mindketten szaporán lélegeztünk. De sajnos az agyam mindig mindent elront.
- Meddig maradtok Fiumében? – előzött meg Matt.
- Négy napot. – mondtam szomorúan, majd a mellkasához bújtam. Mélyen magamba szívtam az illatát. Annyira hiányzott.
- És ti? – kérdeztem kétségbeesve, hogy ők hamarabb elmennek mint mi.
- Most már négy napig. – felelte és éreztem, hogy mosolyog.

Gondoltátok volna hogy Matt visszatér? Mert bevallom én nem :D Na de mindegy így alakult.  Ha lesz kedvem akkor péntekre megírom a 14. fejezetett mert most túlteng bennem az írásvágy és már mos megírnám ha nem kéne gitárra mennem :(


Ami a ruhát illeti nem szeretek nagyon ilyen sztároknak a ruháját csórni de ez a ruha nagyon tetszett. :D úgyhogy légy szíves ezt nézzétek el nekem.

Köszönöm hogy olvastok.
Puszi Én :D

Vikee14

Kedves Vikee14!

Nem tudom, hogy létezik-e olyan, hogy Leghűségesebb olvasó és kommentelő, de ha eddig nem létezett akkor most fog :D
És természetesen az te vagy.

12. fejezet

Megint lebetegedtem, és akármennyire hasogat a fejem azért a pár darab olvasom kedvéért megírtam a 12. fejezetet.
Nem valami hosszú de ez inkább olyan átkötő fejezet. Ha lesz erőm akkor pénteken ahogy ígértem lesz másik.

12. fejezet

Már vagy két hónap telt el azóta, hogy előbújtam a „rejtekemről”. Azóta Magen után Lucas lett a legjobb barátom. Az elmúlt két hónapban nagyon sok időt töltöttünk együtt, nem csak azért mert munkatársak voltunk hanem azért is mert élveztük egymás társaságát. Lassan már jobban ismerjük egymást, mint saját magunkat. A legérdekesebb az egészben hogy azt vettem észre, hogy több dolgot mondok el neki mint Megannak valaha. De nem bánom. 100%-osan megbízom benne. Továbbra is ő ébreszt engem, és be kell, vajam nem éppen a legelegánsabb módszereket használja. Tegnap például nyakon öntött egy pohár vízzel. De már ezt is megszoktam a morcosságával együtt. Ő pont így jó. Hogy kicsit másról is beszéljek. A szüleimet azóta jól leszidtam, hogy, hogy képzelték, hogy óvó bácsit küldenek rám. Ők erre csak nevettek. Még így visszaemlékezve se értem mi volt olyan nagyon vicces azon hogy felháborodtam egy ilyen megbotránkoztató dolgon. De nem fogom felidegesíteni magamat. MA nem. Ma egy csodálatos napom lesz. Hogy pontosan miért? Arról… nos fogalmam sincsen. Anya mondta tegnap este: „ Drágám a holnapi napod csodálatos lesz.” Szóval a mai napom csodálatos lesz. Bár eddig nem tűnik annak, hiszen megint olyan közel vagyok a hazámhoz, de mégsem lehetek ott. Most éppen az Adriai- tengeren hajózunk a Kvarner – öbölbe azon belül is Fiume-be. Állítólag ez Horvátország legnagyobb kikötője, de mi nem ezért jövünk ide. Az ok, ami miatt ide hajóztunk az a nyár. Mivel itt a nyár ezért most lesz Fiumében a Nyári fesztivál, amire az utasok szeretnének elmenni. Hogy nekem ettől mért lesz jó napom? Arra még most sem tudtam rájönni.

- Megint elkalandoztál. – térített magamhoz Lucas. A fedélzeten álltunk, és én azzal voltam elfoglalva, hogy élvezem a sós víz illatát, a nap sütését az arcomon, és azt ahogy a szél a hajamba kap.
- Bocsi. Mit kérdeztél?
- Nem lényeges. Tudod kezdek aggódni miattad.
- Miért?
- Mert az elmúlt hetekben folyton elkalandozol. Ennyire meguntál?
- Hát most hogy így szóba hoztad… kezdesz unalmas lenni. – Lucas játékosan oldalba vágott és csak nevetett a csipkelődésemen.
- Rájöttél már mért lesz olyan nagyon jó napod ma?
- Nem. – sóhajtottam.
- Tudod te egyáltalán milyen ez a fesztivál? – kérdezte gúnyosan, de nem várta meg a válaszom. – Színházi előadások lesznek. SZÍNHÁZI!!!! Mit fogok én ott csinálni?
- Azt olvastam, hogy lesz valami zene is. Meg biztos lesznek olyan vásáros bódék. – sajnos az agyam elkövette azt a hibát, hogy továbbgondolta a szavaim jelentőségét. A bódékról beugrott Nápoly és a Piazza Dante tér, innen pedig már tudtam, hogy csak mélyebbre fogok süllyedni az emlékekben. És hogy én mennyire ismerem magamat. Hiszen a tér után a hó gömb jutott eszembe és Matt. Akármennyire is próbáltam titkolni még mindig fájt, hogy elment. Szinte lehetetlen, hogy már van vagy fél éve hogy elhagyta a hajót. Ha rá gondolok és arra ahogy rám nézett görcsbe szorul a gyomrom, és egy könnycsepp akaratlanul is a szemem sarkába kúszik. Sajnos így volt ez most is.
- Mi a baj? Valami rosszat mondtam? – nézett rám aggódva Lucas. Ingerülten töröltem le a kibuggyanó könnycseppemet.
- Nem. Nincsen semmi baj. Csak…
- Nemsokára kikötünk Fiume partjainál. Megkérünk minden utast, és idegenvezetőt, hogy készülődjön. Mint mindenki tudja az idegenvezetést csak délelőtt lehet igénybe venni, vagyis aki még igényt tartana rá annak még nem késő jelentkezni. Arrivent bientôt... – szakított félbe a hangosbemondó.
- Mennem kell. – bűnbánó tekintettel néztem fel Lucasra. Végignézett a ruhámon.
- Csoportott vezetsz ?
- Igen. Sajnos. De szerencséle csak délelött kell. 
- Mind a négy napon ? Ennyi magyar van a hajón ?
- Igen mind a négy nap és nem nincsen ennyi magyar. Csak ma kell magyarokat. – értetlenkedő arcot vágot.  – A többi napon besegítek a franciákkal, most ők vannak sokan.
- Te tudsz franciául ?
- Nem, de betanultam a szöveget.  – mosolyogtam.
- És mivan ha kérdésük van ?
- Hát azt a mondtatot nem tanultam meg, hogy : Ha kérdésük van azt kérem most tegyék fel. Az meg hogy wc még én is értem. – Lucas nem bírta tovább és kitört belőle a nevetés. Intettem neki és szemforgatva elindultam a csoportom felé.

Néhány kép Fiuméről:

A nyárra való tekintettel az egyenruha is megváltozott :D   ( ilyen csak természetesen combközépig ér a szoknya) :

Boldogot

Boldog nőnapot minden nőnek. Mert akármennyire is tiltakoznak a férfiak hogy mért nincsen férfi nap, mi IGAZÁN megérdemeljük ezt az egy napot, hiszen azokat a fájdalmakat amik nekünk mindennaposak és amik ellen mi semmit nem tudunk tenni mert így születtünk a férfiak még egy hétig sem bírnák ki.

BOLDOG NŐNAPOT

11.fejezet A támadás :D

11. fejezet

Egy egész hetet töltöttem Megannal, annak érdekében, hogy újra életkedvet adjunk nekem. Fantasztikus, és már-már gyomorforgatóan csajos hét volt. Chris persze már kedden bevágta a durcit, hogy kihagyjuk mindenből, de amikor elmondtuk neki, hogy arra a napra körömfestést, vásárlást, és szomorú film nézést tervezünk.. hát legyen elég annyi, hogy szinte sikítva rohant minél messzebb tőlünk.

Már megint csipegett az órám. Úgy néz ki, hogy az, hogy fél órával ezelőtt egy jól irányzott mozdulattal lerúgtam a szekrényről nem tette tönkre. Muszáj volt felkelnem. Sajnos a csodás csajos hetünk elmúlt, és ma már muszáj volt dolgoznom menni.
Az óra még akkor is csipogott amikor törölközőbe csavarva jöttem ki a fürdőből. A szekrény mellet találtam rá a kegyetlen ébresztőre. Kinyitottam a kabinablakomat, és megcsapta az orromat a sós víz illata. Nagyot szippantottam a- ma már- számomra is kedves illatból.
- Most már bánhatod, hogy felkeltettél. - mondtam majd egy jól irányzott mozdulattal kidobtam az órát az ablakon. Egy csobbanás jelezte, hogy elértem a célomat és az óra többé nem fog zargatni.
- Te mit csinálsz? – kérdezte egy hang. Egy sikkantás kíséretében hátra pördültem.
- Mi a fenét keresel a kabinomban? – ekkor vettem észre, hogy egy száll törölközőben vagyok. Magamra húztam a takarót.
- Menny kiii! – visítottam.
- Nem lehet. – makacskodott.
- És mégis mi a fenéért nem lehet? – úgy néz ki a mai nap szava a fene lesz.
- Mert a szüleid megbíztak vele, hogy minden reggel keltselek fel és menjek veled dolgozni, és már meg bocsájts de abból hogy kidobtad az ablakon az órádat arra következtetek hogy nem úszom meg hogy reggel nekem kelljen ébreszteni.
- Argh…
- Elhiheted, hogy én sem örülök annyira annak hogy a kapitány pici lányát keljen kísérgetnem.
- És ebbe az is beletartozik, hogy végignézed, hogy átöltözöm vagy hajlandó vagy kihúzni a szobámból? Mert akárhogy nézem a szökési esélyem ha te az ajtó előtt állsz elég kicsi.
Végre kihúzta a képét. Nem hiszem el, hogy anya megengedte apának, hogy Lucast a bébi csőszömmé tegye. Különben is minek nekem olyan? Ó csak kaparintsam a szüleimet a kezem közé. Megbánják még ezt a napot ebben biztos vagyok.
Figyelemmel az óvó bácsimra siettem az öltözéssel nem mintha megérdemelte volna. Nem vittem túlzásban. Amikor az órámtól vettem búcsút jó idő volt vagyis így is öltöztem fel.
Egy rózsaszín mini gatyát és egy lila vastag pántos pólót vettem fel szintén rózsaszín cipellővel. A hajamat csak átfésültem a szememet meg csak kihúztam.
- Éppen ideje volt már. – kezdte egyből Lucas.
- Mindig ilyen undok vagy vagy csak nekem tartogatod?
- Csak neked. Nem örülsz?
- De. Nagyon. Szinte repesek az örömtől.
Tudom, hogy most szakítottunk Mattel – és még mindig fáj – de attól még egy lány észrevesz egy jóképű srácot. És Lucas az volt. A szemem sarkából végig őt figyeltem. Az arca olyan benyomást kelt mintha unná az egész világot. De a szeme… olyan zöld volt mint a smaragd – csak hogy költői legyek- a haja pedig éj fekete. Teljesen az Én-vagyok-a-roszfiú benyomás kelteti. A járása ruganyos volt. Gyorsítani kellet a lépteimen, hogy utolérjem.
- Miért pont óvó bácsi? Annyi másik állás van a hajón.
- Mert az öcsém is ott van, és ha nem vagyok ott akkor maga az ördög az a gyerek.
- Szóval olyan mint te kicsiben? – igazából ezt magamban akartam mondani.
- Még, hogy én piszkálódok folyton. – de amikor oldalra néztem láttam, hogy mosolyog.
- Úr Isten a húgom! Nekem kéne hoznom az oviba. – nem is vártam a válaszára hanem a húgom szobája felé rohantam. Halottam, hogy ő is jön utánam, de gyorsabb voltam nála.
Amikor bementem a szobába egy kis kupac szuszogott az ágyon. Halottam, hogy Lucas megáll az ajtó előtt. Leültem az ágy szélére a kupac mellé. Annyira édes a húgom ha alszik. Mint egy angyalka. Kócos barna haja beterítette az egész párnát.
- Samantha. Ébresztő. – suttogtam és lökdöstem egy picit közben. Kinyitotta nagy barna szemeit. Hát igen ő apa szemét örökölte. Hirtelen megölelt és sírni kezdett.
- Mi a baj? Sam néz rám! Mi történt? – éreztem hogy Lucas is közelebb jött.
- Rosszat álmodtál? – kérdeztem tőle magyarul. A mellkasomhoz bújva bólogatott.
- És mit álmodtál? – jól esett végre magyarul beszélni még ha ilyen körülmények között is.
- Nem voltál itt. Felébredtem és kerestelek és te nem voltál itt. Elmentél a hajóról Matt után. – ő is magyarul beszélt.
- Ez csak egy álom volt. Nem hagylak itt.
- Ígéred?
- Ígérem. De mennünk kell az oviba szóval ki az ágyból lustaság és irány öltözni.
Nyomott egy puszit az arcomra és kifutott a WC-re.
- Mi történt? – Lucas közvetlen mögöttem állt.
- Csak egy rossz álom. -  vagy nem. Fejeztem be magamba a mondatot. Mi van ha ezt érezte amikor eltűntem? Hogy lehettem ennyire önző? 

Kisebb vita után hogy mit vegyen fel –amit Lucas örömmel megoldott helyettünk- és az után hogy befontam a húgom derekáig érő haját, rohanva mentünk az oviba.
- Keji néni. – ugrott megint Emma a nyakamba.
- Szerbusz Emma. – és innentől elkezdődött a szokásos őrültek háza. Közben megismertem Lucas testvérét is. Egy évvel fiatalabb mint Sam. A haja pedig ugyanolyan fekete mint a testvéréé csak neki a válláig ér. És tényleg egy kis ördög volt. Bár én inkább hiperaktívnak hívtam volna. De rettentően élveztem a vele való játékot ahogy a húgom is. Csak hogy pár dolgot említsek: hagytam hogy elássanak a műanyag labdák közé, fogócskáztunk, vagy 100x körbementünk a mászóka pályán és hasonló dolgokat. Ami Lucasnak a legkevésbé tetszett az az volt, hogy megmutattam a kicsiknek hogyan lehet gyorsabban lecsúszni a csúszdán. Ő meg folyton mondogatta hogy milyen hülyeséget csináltam. Olyan volt mint egy befásult öregember.  A nap vége felé annyira kifáradta a két rosszcsont, hogy megint a labdák között feküdtünk. Nem a legkényelmesebb fekvőhely de vicces volt. Lucas szemben ült velem. Matt és Samantha is egymás mellet ült és nagyban beszélgettek. Ha jól értettem a képzeletbeli barátokról.
Hirtelen ötlettől vezérelve egy piros labdával fejen dobtam Lucast.
- Au. Ezt mért kaptam. – panaszkodott.
- Mert egész nap ünneprontó voltál.
- Én? – nézett teljesen döbbenten.
- Igen. ,, Hagyd abba! / Ez veszélyes!/ Inkább pihenjünk!” – utánoztam elmélyítve a hangomat. Lucas szemében egy pillanatra a ravaszság csillant. Mintha tervezne valamit…
Majd elkezdett dobálni a labdákkal. Kifutottam az ajtón és a csúszda felé vettem az irányt. Közben nevettem, hogy végre sikerült kihoznom a sodrából. Még mindig gyorsabb voltam nála. Lecsúsztam a csúszdán és arrébb futottam a csúszdától.
- Kár, hogy nem figyeltél amikor a gyors csúszást magyaráztam. – szóltam hátra futás közben.
Valaki megragadta a derekamat majd a lábam alól is eltűnt a talaj. Sikítottam és vergődtem a kezei között.
- Honnan veszed, hogy nem figyeltem. – nevetett és nem engedett.
- Azt hittem el vagy foglalva az aggódással. – már én is nevettem és kalimpáltam tovább.
Lazított a szorításán de nem engedett.
Már egyikünk sem nevetett. Én összezavarodtam a kellemes érzés miatt amit az okozott hogy hozzám ér. Ő pedig fogalmam sincs mire gondolhatott. A pillantott a gyerekek unták meg, és mind a 15 gyerek és még Emma is nekünk támadt egy csomó labdával. Lucas elkapta a kezét a derekamról.
- ÁÁÁÁÁÁ…  MEGADOM MAGAMAT! – emeltem fel mindkét kezemet.
- És te Lucas? – kérdezte Emma ( másik óvó néni)
Lucas az órára nézett.
- Soha. –mondta mosolyogva majd kifutott az ajtón.
Lejárt a munka idő. Állapítottam meg én is.
- Emma néni az egyik rab megszökött. Mit kezdjünk a másikkal? – kérdezte Matt.
- Mellénk állsz? – kérdezte mosolyogva Emma.
- Igen. Csak kegyelmezetek. Holnap segítek elkapni a szökevényt.

***

másnap reggel…

Arra ébredtem, hogy valami pityeg az ágyam mellet. Akármennyire voltam kómás arra emlékeztem hogy tegnap az órámtól búcsút vettem. A kezemmel a hang irányába csaptam. Valami bozontosat találtam el de mi előtt megijedhettem volna. Egy hangos aú segített visszaemlékezni mit Ígért Lucas.
- Ha nem akarsz úgy járni mint az órám akkor nagyon gyorsan tűnj el.
- Reggelente nagyon morcos vagy. És amúgy sem férnék ki az ablakon.
- Megoldanám.
- Tudod az idő alatt amíg itt veszekszünk arról hogy felkelsz-e már rég készen lennél.
- De okos valaki
- Köszönöm.
- Ez nem bók volt. Ha azt akarod hogy kikeljek menj ki!
- Csak akkor megyek ki ha már két lábon vagy. – makacskodott tovább.
- Nem tudom mikor és hogyan de megoldom hogy kilegyél rakva egy lakatlan szigetre, ahol majd megesznek az éhes rákok. – morogtam miközben két lábra küzdöttem magamat és elvonszolódtam a fürdőszobába.

- Rákok? – kérdezte amikor már kijöttem a szobámból felöltözve és teljesen készen. – Miért pont rákok?
- Reggel volt akkor keltem és ez jutott először eszembe. Muszáj folyton kötözködni?
- Megismétlem Reggelente morcos és undok vagy.
- Tegnap reggel te is az voltál. Úgy gondoltam felváltva csináljuk.
- Nekem jó. Akkor holnap én leszek az undok. Nem a húgodért kéne menni.
- Mi?... Ja nem Emma vállalta hogy elviszi. – Mivel Lucas tegnapi megszökését nem hagyhatjuk annyiban a gyerekekkel bosszút forraltunk ami a következő:

Emma összeszedi a gyerekeket.
Mindenki nyugodt lesz nem futkározik nem ugrál „jó gyerek” lesz.
Majd 3-kor ha Emma csilingelni kezd mindenki megtámadja Lucast és addig dobáljuk labdával amíg meg nem adja magát. És a biztonság kedvéért bezárjuk az ajtót.

Lucassal a csúszdák mellet ültünk a földön és figyeltük a gyerekeket akik tartották magukat a tervhez. Rajzoltak, mesét hallgattak, babáztak, és hasonló nyugodt játékokat csináltak.
- Vajon mi lehet a gyerekekkel?
- Fogalmam sincsen. – hazudtam.
Sokáig nem beszélgettünk csak figyeltük a gyerekeket. Arra lettem figyelmes, hogy a szemem sarkából Lucast figyelem. Elmerengve nézte ahogy az öccse és a húgom hallgatja a mesét. A szemében pedig szomorúság ült. Erős késztetést éreztem rá hogy magamhoz húzzam és megvigasztaljam, de sikerült ellenállnom a késztetésnek.
- Kivel vagy itt a hajón? – törtem meg végül a csendet.
- Anyával és az öcsémmel.
- Hol az apukád?
- Meghalt. – szóval ezért szomorú. Hogy lehetek ekkora idióta ?
- Sajnálom. Nem kellet volna kérdezősködnöm.
- Semmi baj. És te honnan jöttél? 
- Magyarországról.
- Akkor azon a nyelven beszélgettetek tegnap a húgoddal.
- Igen.
- Néha nem fura, hogy az apádé ez a hajó? Egyszer majd a tiéd lesz tudod?
- Sajnos tudom.
- Mért pont hajó? Elég fura egy álom ez.
- Nekem mondod. Ezért költöztünk el Magyarországról is.
Újabb csend állta be kettőnk között.
- Mikor halt meg?
Lucas értetlenül nézett rám.
- Sajnálom olyan bunkó vagyok.
- Nem dehogy. Mielőtt Matt megszületett volna. Autóbalesetben.
- Hogy történt?
Egy darabig nem válaszolt.
- Ha nem akarod nem kell elmondani.
-  Este jött haza a munkából és Tél volt. Egy részeg autós meg nekihajtott és belelökte apát és az autót a szakadékba. – a hangja teljesen közömbös volt. Szinte úgy mondta mint egy betanult szöveget. De a szeméből sütött a szomorúság. Nem bírtam tovább. Vigasztalóan megfogtam a kezét. A döbbenettől megrándult a keze, aztán fokozatosan ellazult.
- És te, hogy vagy? – megint döbbent tekintett volt a válasz. – Mi az?
- Semmi. Csak ez még senkit nem érdekelt. Eddig aki megtudta azt csak sajnálkozott. Senkit nem érdekelt igazán.
- Engem érdekel.
- Fáj. Még túl friss ahhoz hogy ne fájjon. Anya szerint majd elmúlik.
- Biztos vagyok benne hogy nem fog elmúlni.
- Ez aztán a bíztató beszéd.
- Hallgas végig. Sose fog elmúlni teljesen. Csak halványodni fog. De mindig ott lesz mint egy műtét utáni heg. Vagy egy seb ami egy hatalmas hibád miatt marad rajtad. – a mondtat végén akaratlanul is végigsimított a kezem az arcom bal oldalán végigfutó hegen. Csak az látja hogy ott van aki tudja mit kell keresni. Sajnálatomra Lucas meglátta a mozdulatot és ő is végighúzta a kezét a hegen. Megborzongtam az érintésétől, és attól a tudattól hogy lelepleződtem.
- Mi történt?
Most rajtam volt a sor hogy kezdeményezzem a csendet.
- Én is elmondtam a történetem. Most te jössz.
- Amikor idejöttünk azt hittem apa csak dolgozik a hajón és hogy egy év után hazamehetünk a szárazföldre. Amikor megtudtam hogy apa a kapitány és hogy örökre itt maradunk… annyira kibuktam hogy megittam vagy 7 üveg rumot és mire magamhoz tértem az arcom tiszta vágás volt.
- Mitől volt olyan?
- Nem tudom. Nem emlékszem.
A beszélgetésünk ezután vidámabb témákra terelődött. Az ő régi barátaira az én régi barátaimra.
Majd eljött a várva várt perc. Emma csengetett. Mi pedig támadtunk. Lucas annyira meglepődött hogy egy darabig meg se mozdult. Aztán az ajtó felé futott, de nem járt sikerrel mert azt én már bezártam.
- JÓLVAN JÓL VAN … MEGADOM MAGAM.- és ő is a magasba emelte a kezét.
- A feladat teljesítve. Nagyon ügyesek voltatok. – jelentette be Emma. – Ti hazamehettek. – mondta utána nekünk.

- Szóval végig ezt terveztétek? – kérdezte Lucas már a lift felé.
- Igen. – vigyorogtam.
- De kis gonoszak vagytok.
- Holnap találkozunk. – köszöntem el.
- Vigyázz! Holnap nekem kell morcosnak lennem. – azzal becsukódott köztünk a lift ajtó.  

Ez most kicsit hosszabra sikeredett. Remélem tetszett.

néhány kép hogy milyen is lehet a játszóház/ óvoda

Puszi Én :D

Péntek

Hello!

Mepróbálok arra, hogy minden pénteken rakok fel új részt. Majd meglátjuk ez müködik-e majd a vizsgaidőszakban is. Remélem igen.
Csak ennyit akartam.
Ma este hozom az új részt. Minedent megteszek a cél érdekében :D

puszi Én :D